Amikor egy álom valóra válik

Azt mondják, az álmok néha valóra válnak, ehhez persze az embernek tennie is kell valamit, mert hát a sült galambot sem várhatjuk, hogy a szánkba repüljön.
Így történt ez velünk is.

Sikeresen összeegyeztettük a mi szabadnapjainkat Simone szabadságával, majd Helmutot "kézen fogva" nekivágtunk a Neuschwansteinba vezető útnak.
Reggel hétkor elindultunk, majd nagyjából 2,5 óra autózás után elértünk Hohenschwangauba.
A belépők megvásárlása után megkezdtük a gyalogutat fel a hegyre, a kastélyhoz. Nem voltunk lusták, így nekünk a lovak nem lovaskocsizásra, csak dögönyözésre kellettek:

Már félúton láttunk egy kisebb vízesést:

Körülbelül 20 perces séta után felértünk a kastélyhoz, ahol egy rácsos teraszról belátni a hegy alatt elterülő völgyet.

Röviddel negyed 12 előtt beléphettünk a kastély kapuján:

A tárlatvezetés alatt sajnos nem fotózhattunk, ez az egész kastélyban tilos. De benn láttunk báltermet, II. Ludvig hálószobáját, nappaliját, a konyhát és a díszes folyosókat.
Amint kiértünk az épületből, fogtuk magunkat, és kettesben elindultunk a kastély melletti hegyi útra, ahol csak ámultunk-bámultunk a gyönyörű kilátástól. Pedig ez még csak félúton volt a szakadék felett átívelő híd felé:

Aztán még 5 perc gyaloglás, és lássatok csodát, elértük ezt a hidat:

A hídról pedig ilyen a kilátás (csatoljuk a bizonyítékot is, hogy lássátok, tényleg fenn voltunk :) )

Miután lesétáltunk a hegyről, tartottunk egy kávészünetet, majd hirtelen felindulásból eldöntöttük, körbetúrázzuk a schwangaui Alpseet. Két órás sétánk alatt sikerült pár nagyon jó képet készítenünk, ezekből párat most meg is osztunk Veletek:

Csodaszép időnk volt, minden a lehető legjobban sikerült, felejthetetlen napot töltöttünk együtt így négyesben.

Köszönet a sok nevetésért Simonenak és Helmutnak, nélkülük biztos nem lett volna ilyen vidám ez a kirándulás!

Eljegyzés :)

Sziasztok!

Tudjuk, nagyon rég nem írtunk már a blogra, de november-decemberben a munka mellett sok időt töltöttünk a hazautazásra való készülődéssel, na meg persze a NyusziPofikkal :)
December 18-án, 10 órás utazás után érkeztünk haza, hamarosan pedig -elvileg január 6-án- indulunk is vissza Németországba.

Sokan tudjátok már, de azért leírjuk, hogy az itthon töltött idő legnagyobb eseménye számunkra a december 23-i eljegyzésünk volt. Ezúton is köszönjük az üzenetben, SMS-ben, és telefonon érkezett gratulációkat. A java még persze csak most jön: időpont, helyszín, ruhák stb. kiválasztása. De még van időnk, terveink szerint egészen 2013 nyaráig.

Persze, ha valaki nem hinné, itt a "bizonyíték":)

Ha minden jól megy, nem sokára jelentkezünk egy rövid élménybeszámolóval az itthoni "nyaralásról".

Addig is sok puszi Mindenkinek!

Viki és Ádám

Még egy szőrmók

Carlos érkezéséről már írtunk az előző bejegyzésben, azóta történt pár apró változás...
Csütörtök este, mikor ránéztem az e-mailekre, láttam, hogy üzenetet kaptam Steffitől, a nyuszitenyésztő csajtól.

Megírta, hogy volt Náluk az állatorvos, átnézte a piciket, minden rendben, viszont az apjuknál talált valami minimális rendellenességet a fogaknál, így nem csak a papát kell kivennie a tenyésztési programból, hanem a kicsik sem alkalmasak ilyen formában az utódok nemzésére. Természetesen nekünk ez Carlos miatt nem téma, ígyis-úgyis ivartalanításra kerül a sor. Visszaírtam, hogy sajnálom a történteket, de Carlos mindenképp kell nekünk.
Aztán felnéztem a honlapra (www.schnuffis.de), és elképedve láttam, hogy Carlos, és egy másik, világosbarna fiúcska kivételével az összes pici szabad.
Elmeséltem Ádámnak, aztán beindultak az agykerekek mindkettőnknél. Ádám már az első látogatásnál azt mondta, Ő is szeretne később egy szürke színűt, lehetőleg lányt, és hát most hipp-hopp, itt volt az alkalom.
Nem is gondolkodtunk sokáig, írtam Steffinek, hogy érdekelne a kis szürke gombóc is, kértem infókat, hogyan lehet őket együtt tartani őket, helyigényük így milyen stb.
Aztán mivel semmi extra nincs a közös tartásban, már ment is a válasz, hogy akkor az Ádám által Carmen névre keresztelt pindúrt is lefoglaljuk.

Ő Carmen:

Szép napokat kívánunk Mindenkinek! :)

Viki

Új családtag érkezik :)

Persze a címet nem kell félreérteni, egyelőre nem tervezünk babát.
Viszont túl vagyunk pár olyan héten, amikor egyikőnk délelőttös, a másik meg délutános volt, és bizony elég hülye érzés úgy hazajönni, hogy senki nincs itthon, és még egy régi barátot se lehet felcsörgetni egy városi kávézásra.

Szóval úgy döntöttünk, legyen valami kis álltkánk. Macska és kutya felejtős, macskát nem is akarnánk, kutya meg a szerződés szerint szintén nem lehetne, plusz valami olyan kis dög kell, ami nem csap szomszédokat őrületbe kergető zajt.
Így aztán a női oldal nyomásának engedve múlt vasárnap ellátogattunk a közeli Allensbach-Freudentalba, ahol személyesen is találkozhattunk az interneten már kinézett törpenyuszinkkal.

Hazaérkezésünk után, hatalmas vigyorral a fejünkön a néven gondolkodtunk, majd mindenféle béna sablon név után Vikitől a Carlos nevet kapta. Igen, bizony, kisfiú, viszont a későbbi hormonlázadások és kellemetlen szagok kivédése érdekében november vége-december eleje körül kasztrálásra kerül a sor.
Hiperédes és bújós, meg persze előtört pár emlék a jó öreg Roger nyuszóról is, ami szintén mosolyokhoz vezetett, de mindkettőnknél szerelem első találkozásra.

Íme a kis -még- tökös, Carlos:

A fülei is szép lassan beállnak, vagyis lelógnak irányba. Bizony, Viki részéről a Keresztapuéknál megszerzett élmények után mi más is lehetne törpe verzióban, mint kosorrú? :)
Október 29-én hozhatjuk el, addigra már az anyukája nélkül is minden rendben lesz Vele.

Pusszantás Mindenkinek!

Viki és Ádám

1 hét, 2 beteg

Hát, igen... "Laza megfázás első jelei" - gondoltam én, balga lélek, múlt hét péntek délután, mikor kicsit elkezdett kaparni és száradni a torkom.

Szombaton éjjel már nem nagyon kellett aludnom, de vasárnap éjjel már egyikőnknek sem. Turhafejekként végigtrombitáltuk és végigköhögtük az éjszakát.
Aztán megbeszéltük Omával, hogy együtt átmegyünk a szemben lévő rendelőbe, és bejelentkezünk a háziorvoshoz, délután fél egytől rendel. Ez így persze túl egyszerű lett volna...
Az ajtóra kiírták, hogy egy hétig szabadságon van a doki, így hát fogtuk magunkat, és átmentünk a kb. 3 perce lévő másik orvosi rendelőbe. Ott megint pech, csak délelőtt voltak.

Na jó, akkor vissza kedden reggel, adtak is egy időpontot, hogy menjünk vissza fél tizenegyre, szépen leperkáltuk a negyedéves 10 eurot, leadtuk a betegbiztosítási kártyákat, majd egy kis várakozás után az asszisztens bekísért minket az egyik vizsgálóba. Aztán megjelent a mi hős doktorbácsink, aki vérnyomásmérés, torokkukucskálás, tüdőhallgatás és kifaggatás után közölte, hogy vírust kaptunk el, szépen felírta a gyógyszereket és táppénzre írt minket erre a hétre. Plusz javaslata sok folyadék - főleg tea- és nulla alkohol fogyasztása. Sport is tiltólistára került, de legalább sétálni elzavart minket.

Jövő hétfő (október 3.) ünnepnap, így a hosszú hétvégét sikeresen még hosszabbra húztuk, de hát inkább most egy hét táppénz, mint utána tüdőgyulladás, és 2-3 hét itthon.

Szóval még élünk, csak nem történt túl sok minden, amiről érdemes lett volna írnunk.
Ma elmentünk mondjuk naplementét nézni Allensbachba, pár kép a FaceBookon nálam :)

Ádámmal puszilunk Mindenkit!

Nem találtuk meg "Blinkmann tofesszolt" :D

Ugye Ti is tudjátok, ki "Blinkmann tofesszol?"
Hát persze, hogy A klinika című sorozat főszereplője! Hol is volt a klinika? Feketeerdőben. De hogy pontosan hol, arról egyelőre lövésünk sincs. Na jó, ez sem igaz, most néztük meg a Wikipedián, hogy itt forgatták a Baden-Württembergben fekvő Glottertalban. Amúgy biztosan hülyének néztek azok, akik tudták, hogy a sorozat zenéjét nyivákoljuk fényes nappal az utcán :)

Egy kis nosztalgia a főcímmel azoknak, akik nézték (reméljük Nálatok is megnyitja)
http://www.youtube.com/watch?v=-JOzcsWskNU

Na de lényeg a lényeg, hogy múlt szombaton összejöttünk a magyar csapat pár tagjával, és két autóval nekivágtunk az németországi aszfaltnak. Az úticél a Feketeerdőben fekvő Triberg volt, ahol egy csodaszép vízesés mellett mászkáltunk, majd megnéztük a világ legnagyobb kakukkos óráját. Egyébként Triberg mással sincs tele, csak kakukkos órákkal... Akit úgy idegesít az órakattogás, mint minket kettőnket, az jobban teszi, ha nem megy be egy ilyen boltba sem :D

Íme pár kép, de az az igazság, hogy nem adják vissza a hangulatot...

Gondolatok erről meg arról

Kicsit szíven ütött, mikor belegondoltam, hogy már szeptember van.

Június 27-én értem ide, és úgy elrepült két hónap, hogy szinte észre sem vettük. Hamar elkezdtünk dolgozni, aztán jött a lakás, akadt is vele elég tennivaló. Persze lesz is még mit csinálni, de már egészen otthonos.

Sokat gondolunk az otthoniakra, és néha elég szívszorító a honvágy.

A kérdés, hogy megérte-e kijönnünk.

Azt kell mondjam, igen. Itt gyakorlatilag 1-1,5 hónap alatt elértünk és megszereztünk olyan dolgokat, amiket otthon a majdnem két év alatt nem sikerült:
- kettesben lakunk egy két szobás lakásban
- az itteni fizetésünk háromszorosa-négyszerese az otthoninak
- amióta itt lakunk, még nem kellett üres hűtőbe néznünk
- minden napra jut zöldség vagy gyümölcs
- nem okoz fejfájást, hogy miből fizetjük ki a benzint a kocsiba (otthon még kocsi sem volt a fenekünk alatt)

Ezzel abszolút nem felvágni akarok, hanem valahol magamnak is nyugtázom, hogy nem feleslegesen hagytuk ott a szülőket, testvéreket, a már meglévő-és pár hónapon belül érkező unokaöcsiket, a barátainkat, és életem imádott kutyáját, Cleot.

És nem telik el nap úgy, hogy ne gondolnánk rá, mikor és mennyi időre tudunk hazalátogatni. És hiába volt egy idő után unalmas ugyanazokat az utcákat és útvonalakat végigjárni Veszprémben, most persze iszonyatosan hiányzik a feltúrt Völgyhíd, a szétbontott Kossuth utca, és a hangosan zötyögő Ikarusz busz.

Azért írtam erről, hogy Ti is lássátok, anyagilag persze könnyebb, más szempontból viszont cseppet sem egyszerű ez az egész. És ezt most mindkettőnk nevében írom.


Most viszont elköszönök megint, ma vár ránk egy dupla szülinapi party :)

Ádámmal kellemes hétvégét kívánunk Mindenkinek!

Viki