Utolsó ez, utolsó az… -avagy megkezdődik az utolsó hét-

Remélem nem bánjátok, ha most kicsit személyesebb hangvételű bejegyzés jön, ez egy kis összefoglaló az elmúlt időszakról.

Alig több, mint egy hét múlva indulok Radolfzellbe, és azt vettem észre, mennyi „utolsó” esemény és tennivaló van még előtte. Olyan ez, mintha csomó dolgot lezárnék, pedig nem dobok mindent el, vagy hagyok a hátam mögött.

Szerdán volt a szezon utolsó salsa órája, és több okból már régóta nem jártam, most mégis elmentem. Persze volt némi elköszönés jellege a dolognak, meg kicsit rám is jött a táncolhatnék, az mondjuk már más dolog, hogy az utóbbi 8-10 hónapban, amióta a csapatban csak alig-alig táncoltam órai kereteken belül, inkább visszafelé fejlődtem, főleg ami az alakomat illeti… :D Jó volt ott lenni egy kicsit a többiekkel, ki tudja, mikor látogatunk haza, és mikor találkozom Velük újra.

Tegnap dolgoztam utoljára a Lapterjesztőnél. Nyilván a munka terén én is megvívtam a magam kis harcait az egy év, 5 hónap alatt, amíg ott voltam. Ez volt az első munkahelyem, egyelőre azt mondom, eleget tanultam az ott töltött idő alatt.

Sokszor nem volt könnyű az élet -de hát mikor az?-, főleg ami az utolsó 8-10 hónapot illeti. És ebben benne van munka, tánc, család és egyebek. Kicsit olyan „minden összejött” érzés volt. És a Szüleim, Tesóim és Sógornőm, az én Ádámom és néhány Barát nélkül még nehezebben vészeltem volna át ezt az időszakot…

Aztán idén március elején jött bennem egy fordulópont, amikor azt éreztem, betelt a pohár. És kimondtam, amiről előtte azt gondoltam, hogy nem fogom. „Oké, menjünk ki Németországba.” Ez elég furcsán hangzott a számból, hiszen a német nyelv sosem volt valami nagy erősségem, és azt sem hittem, hogy mostanság elköltözöm Veszprémből, főleg nem egy másik ország majdnem hogy túlsó végébe. Aztán látjátok, mégis így alakult. Politizálni meg sárral dobálózni nem szeretnék, hogy miért is született meg bennem ez a döntés. Szerintem aki ismer, és beszélgetett már velem, nagyon jól tudja, mi miért van.

A következő pár napban még bőven akad tennivaló, és néhány ismerősömmel is találkozom. Ma például megyek az én imádott fodrászomhoz, Vali nénihez, hogy megritkítsa a hajam. Az élet apró örömei… :)

Nem tudom, mikor jön a következő bejegyzést, de addig is legyenek szép napjaitok!

Pusszantás Mindenkinek,

Viki